Karácsonyi macskamesék

Aczél Gábor tollából
 

 

Macska az ablakban

Intelligensebb vagyok a kutyáknál. Ez dícsérőleg hangzott, amikor az ember, aki velem él, másoknak beszélt rólam.

Most itt ülök a földszinti lakásunk ablakában, várom a karácsonyt, mert az ember, aki velem él, mondta, hogy jön.

De csak emberek jönnek, akiket jobbára kutyák vezetnek pórázon. Mert az emberek hűségesek.

Megfigyeltem, hogy a környékünkön embertelen kutyák nincsenek, a nem pórázon tartott emberek azonban a többieknél rosszabb kedvűek.

Talán karácsonyra befogadhatnánk közülük egyet.

 

 

Leó bajsza

Leó nevű macskám első karácsonyát hét esztendeje ünnepeltük, pici cica volt még, oktalan.

Cicailag eléggé oktalan voltam még én is, azaz nem elég okos ahhoz, hogy a gyertyákat kellően magasra helyezzem el a fán, hogy Leó ne érje el őket. És amikor az egyik lángjába beleharapott, megperzselte a bajszát.

A második együtt megélt karácsony fáján a gyertyák lángja már csak a magasabb ágakról világolt, Leó azonban nemcsak, hogy új bajszot növesztett, hanem ugróbajnokká is cseperedett.

És feldöntötte a fát.

Megrémült ugyan, de a bajsza ép maradt, és szerencsére más baja se esett.

Azóta mindketten sokat tanultunk, karácsonyaink már-már balesetmentesek.

A mostanira együtt díszítjük a fát. Kipróbáltam, hogy Leó leoltott lámpák mellett, sötétben is elémfocizza a díszeket.

Rá kellett ébrednem, hogy az enyémnél nemcsak Leó bajsza, hanem az esze is érzékenyebb.

 

 

 

Leó és a Biblia

Leóval (aki egyébként nem azért kapta ezt a nevet, mert holmi oroszlánhoz hasonlatos, hanem, mert a külleme és a természete gyerekkori barátomra, bizonyos Leone Györgyre emlékeztetett), szóval vele legutóbb bibliai szövegekről értekeztünk. (Mikor beszéljen az ember a macskájával a Bibliáról, ha nem karácsony előtt?)

És felteszem, hogy ő is látni véli, ha például az igazságnak helyén latorság van. Szemérmetlenül nyújtózik egyet, amíg beszélek, leginkább nőt látok benne ilyenkor, pedig férfiú. Volt.

Tudod, mondom neki, mert nem vagyok homofób, az emberek fiai miatt van ez így, akik egymagunkban hozzátok vagyunk hasonlók.

Egyetértőn fészkelődik társnak egy hasvakarásra a kezem alá.

Nekünk, embereknek – teszem a dolgom – nincs nagyobb méltóságunk, mint nekek, mert előbb-utóbb mindünk ugyanazon az egy helyre megy, s valamennyien porrá leszünk.

Na gyere – paskolom meg a hasát – díszítsük fel a fát.